Fellépők

Csillagszedők

Kovács András Ferenc játékos, ritmikus, humoros világa egy önfeledt kalandozás. A gyerekverseiben  különösen nagy hangsúlyt kap a játék. A gyermekkor elengedhetetlen éltetőeleme. Játék képekkel, hangulatokkal, szavakkal, játék a magyar nyelvvel.

A Csillagszél-avagy kalandozások előadás 50 percben összefoglalja a játék örömét, az együtt játszást, a zene varázsát, a ritmusok változatosságát, egy élményekben gazdag, változatos lírai koncert keretében. Üdítő szórakozást nyújt a felnőtt és idősebb korosztály számára is, akik kiszakítva magukat problémás mindennapjaikból, a gyermeki játék elkerülhetetlen szereplőivé vállnak.

Betekintő

 

Digital Sushi

A Digital Sushi egy pop/jazz zenekar, amelyet a friss hang, a változatos repertoár és sikeres dalok sajátos bemutatása jellemez. A 2012-ben alakult kolozsvári zenekar tagjai mind tapasztalt zenészek, gazdag múlttal rendelkeznek úgy a szakirányú képzések, mint a zenei együttműködések terén. A Digital Sushi egy dinamikus kvartett, amelyet egy egyéni női hang, egy zongorista, egy basszusgitáros és egy dobos tesz egésszé. Az együttest legutóbb a Kolozsvári Napok alatt láthatták, mely rendezvényen a Digital Sushi a közönség rendkívül kedvező fogadtatásában részesült.

Betekintő


Folker

A Folker együttes tagjai, egyénenként és csapatban is már több éve foglalkoznak a magyar néphagyomány értékeivel, népzenével, néptánccal, népi énekléssel és gyerekoktatással.

Az együttes 2001-től működik Folker néven, rendszeresen muzsikál a sepsiszentgyörgyi gyermek- és felnőtt táncházakban, az erdélyi nyári népzene és néptánc táborokban, számos rendezvényen, fesztiválon, táncház találkozón léptek fel, úgy Erdély különböző városaiban, mint Magyarországon, a Vajdaságban, vagy Nyugat-Európában. Különböző színházi produkciókban szerepeltek, kiállítás megnyitókon vettek részt, filmekhez szereztek zenét. 2007 áprilisában jelent meg “Kecsketánc” című CD lemezük, amely mesekeretben mutat be néhányat a felcsíki, gyimesi és moldvai magyar népdalok, táncok és népi gyermekjátékok közül.

Betekintő I. rész

Betekintő II. rész

 

FUNKorporation

Tagjai: Horváth Hanna – ének, Szántó Lóránd – basszusgitár, hegedű, Sándor Lackó – klarinét, basszusgitár, Bajusz Gábor – dobok, Halmen József – gitár, Túrós Tamás – harsona.

A FUNKorporation együttes 2011-ben alakult az előző The Alternate Fun Project együttes tagjaiból Kolozsváron. Annak ellenére, hogy fiatal az együttes, számos koncertet tartott Erdély szerte kis kávézóktól el egészen nagyobb fesztiválokig. 2012 májusában megnyerték a Médiabefutó ének-zene kategória fődíját, augusztusban nagysikerű koncertet adtak a Félsziget fesztiválon, novemberben lettek a TIMAF (Transilvania International Art and Music Festival) fődíjasai és decemberben már a Heaven Street Seven előzenekaraként láthatta őket a közönség. A főleg átdolgozásokat játszó együttes titka: Funky groove-ok, tökös basszus, igazán különleges vokál, finoman fűszerezett népzenei elemek, borsos fúvósok, egy kis jazz-el, ska-val, reggea-vel megbolondítva.

Betekintő

 

Jazzybirds

Tagjai: Szép András – zongora, Antal Attila – nagybőgő, Csergő Domokos – dob, Covacinschi Yolanda – ének, Réman Zoltán – szaxofon.

2011-ben, a megalakulás évében elsősorban a francia Claude Bolling művei képezték a zenekar repertoárját, ám ez idővel kibővült jazz-standardokkal és nem utolsósorban jazzesített rock slágerekkel. Az első ilyen jellegű számukat, a Basket Case-t több helyi és országos rádió játszotta (többek között a Guerrilla Rádió, Kolozsvári Rádió stb.). A zenekar tagjai a Kolozsvári Magyar Operán belül is nagyon aktívak, így például az Umbrella című táncelőadáshoz szolgáltatták a „talpalávalót”, vagy a nagy sikerű New York – Párizs – Kolozsvár című revü-kabarénak állították össze és hangszerelték a zenei partitúráját.

2013 a fesztiválok éve is a Jazzybirds életében, a zenekar több meghívásnak is eleget tett, illetve készül eleget tenni: G-feszt, Class-jazz feszt, Green Hours International Jazz feszt, Jazz In The Park stb.

Év végére a zenekar egy lemezzel szeretné meglepni a rajongóit.

Betekintő

 

Palya Bea és Szokolay Dongó Balázs

„A duózás nekem a zenésztársammal való legmélyebb találkozás lehetősége. Dongó már több mint tíz éve van mellettem. A színpadon zenélünk is, ugyanakkor egy képet is festünk a köztünk lévő mély barátság színeiből, újra meg újra, és a festmény mindannyiszor meglepetés lesz nekünk is.

Koncertjeink népzenei ihletettségűek, de engedjük az adott pillanatnak, hogy változtasson rajtunk, és a zenén, amit játszunk. Személyes népzene ez, nincs kétszer ugyanúgy eljátszott dal, mindig keressük azt, hogy hogyan hívhatjuk játékra a másikat. Énekhang és fúvóshangszerek: nagyon szeretem ezt a kettőst, legyen az egy magyarszováti dal furulyán kísérve, egy dudadal, lepkeszárny-szerű tilinkós havajgatás, vagy a levegőt élesen metsző bolgár hegyi ének, amelyre a szaxofon válaszol. Van, hogy az ének és a fúvós teljesen együtt rezdül, van, hogy épp ellenpontozza egymást. A ritmussal is sokat játszunk: lihegés, taps, kanna, doromb kísérheti a dallamot. A dalok kisebb része népzenei szövegű, nagyobb része pedig az én saját dalaim, de szerepelnek Psyché-dalok, és Kányádi Sándor egy verse is.” – mesélt Palya Bea duókoncertjükről.

Betekintő

 

Fellépnek még:

Program

CSÜTÖRTÖK
PÉNTEK
SZOMBAT
VASÁRNAP
15:00
Visky S. Béla: Megtartó ismeret könyvbemutatóFogoly utca - irodalmi sátor
15:00
KézimunkaFogoly utca - Erdélyi Református Sajtóközpont Iratterjesztése
15:00 - 18:00
Életfa Családsegítő Egyesület gyermekfoglalkozásaFogoly utca - gyereksarok
16:00
Kolozsvár Magyar Gyerekkórusának előadásaFogoly utca - színpad
16:00
KönyvvásárFogoly utca
16:30
Ünnepélyes megnyitóFogoly utca - színpad
17:00
Lászlóffy Aladár: Dühöng a déli szél könyvbemutatóMagyarország Kolozsvári Főkonzulátusa
17:00
Csoportos játékokFogoly utca - Erdélyi Református Sajtóközpont Iratterjesztése
17:45
Koszorúzás a Házsongárdi temetőben Szabédi László sírjánálLázár / Gh. Lazăr u. 30.
18:00
Szótagadó. André Ferenccel beszélget Serestély ZalánBulgakov Irodalmi Kávéház és Kultúrbisztró
18:00
Lupescu Kata: Kalózlány. Pokoli kör könyvbemutatóFogoly utca - színpad
18:15
Koszorúzás a Házsongárdi temetőben Szabédi László sírjánálHázsongárdi temető
19:00
Szabédi Nap ünnepélyes megnyitóGyörkös Mányi Albert Emlékház, Majális / Republicii u. 5/1.
19:10
Felolvasószínház: Szabédi László: Van egy témám c. darabjának ősbemutatójaGyörkös Mányi Albert Emlékház, Majális / Republicii u. 5/1.
19:50
Szabédi László és az intézményekGyörkös Mányi Albert Emlékház, Majális / Republicii u. 5/1.
20:00
Experijam, a Nest zenés spoken word előadásaFogoly utca - színpad
10:00
KönyvvásárFogoly utca
10:00
Kalandos jóhírnév-szerző körút Kajtikó, a derék sárkányfiú nyomában
Sárkányos talányok nagycsoportos óvodásoknak és kisiskolásoknak a Koinónia Kiadó szervezésében. Fogoly utca - gyereksarok
10:00 - 18:00
Életfa Családsegítő Egyesület gyermekfoglalkozásaFogoly utca - gyereksarok
11:00
Kalandos jóhírnév-szerző körút Kajtikó, a derék sárkányfiú nyomábanFogoly utca - gyereksarok
12:00
Codex Régizene Együttes: Szegény deáklegény a Budai várbanFogoly utca - színpad
13:00
Codex Régizene Együttes: táncoktatás gyerekeknekFogoly utca - színpad
13:00
Győrfi Dénes: Régi dal régi dicsőségről. Tanulmányok Nagyenyed és vidéke történetéből. könyvbemutatóBulgakov Irodalmi Kávéház és Kultúrbisztró
13:00
Farkas Zoltán: Adalékok a kolozsvári magyar agrártudományi egyetem történetéhez könyvbemutatóBulgakov Irodalmi Kávéház és Kultúrbisztró
14:00
KézimunkaFogoly utca - Erdélyi Református Sajtóközpont Iratterjesztése
15:00
Műfordítók kerekasztala - Fordítói Műhely
Benő Attila: Fordítás: hasonmás vagy alteregó? A fordítói műhely résztvevői: Vallasek Júlia (Mihail Sebastian: Napló, Voicu Bojan: Hörcsögmesék, Jane Austen levelei, Lucian Boia: A román kommunizmus különös története), Mihály Emőke (Nabeel Qureshi: Allahot kerestem, Jézusra találtam), Székely Melinda (Andrei Plesu: Angyalok, George Banu: A beszédtől az énekig, Szeretni vagy nem szeretni a színházat), Telegdi-Csetri Áron (Glenn S. Sunshine: A reformáció fotelteológusoknak), Koros-Fekete Sándor (Georges Banu: A felügyelt színpad, Színházunk, a cseresznyéskert, Lorand Gaspar: Boldog Arábia, Andrei Serban: Életrajz), Varga P. Ildikó (Pirkko Saisio: Legkisebb közös többszörös regény), Goron Sándor (Nichita Stănescu: A kő halála versek), Jankó-Szép Yvette (Markus Majaluoma: Apa, irány a tenger és Apa, mikor jön a Mikulás?), Tar Nóra: Günter Kunert: A véletlen arcehológiája. Válogatott versek. (Kriterion Könyvkiadó, 2017) - Beszélgetés a fordítóval, Benő Eszterrel. Moderátor: Benő Attila.Minerva Ház - Cs. Gyimesi Éva terem
16:00
Piros Ildikó: Abigél titkai, Töredékek az írónő életművébőlFogoly utca - színpad
16:00
MesefelolvasásFogoly utca - Erdélyi Református Sajtóközpont Iratterjesztése
17:00
Csoportos játékokFogoly utca - Erdélyi Református Sajtóközpont Iratterjesztése
17:30
Nánó Csaba: Tegnap - betegnapló - könyvbemutató Fogoly utca - irodalmi sátor
18:00
Sem a férfiban, sem a tájban. Varga Melindával beszélget Demeter ZsuzsaBulgakov Irodalmi Kávéház és Kultúrbisztró
18:00
Allahot kerestem, Jézusra találtam könyvbemutatóKoffer
20:30
Szindra Társulat: Képzelt Riport Egy Amerikai Popfesztiválról Fogoly utca - színpad
10:00
KönyvvásárFogoly utca
10:00 - 18:00
Életfa Családsegítő Egyesület gyermekfoglalkozásaFogoly utca - gyereksarok
11:00
Félkancsal keresztolvasás – magyar irodalom román látómezőben
A Világhírnév Kiadó és a Fehér Holló Román-Magyar Küldő-könyvtár gálaműsorban mutatja be azokat a román kisdiákokat, egyetemi hallgatókat és regáti olvasókat, akik szerelmesek lettek a magyar irodalomba, a fordításoknak köszönhetően.Kolozsvári Rádió nagyterme
11:00
Korzo Egyesület - Hol lakott az álruhás király?
Milyen volt az az épület, ahol Mátyás megszületett? S mit láthatott az édesanyja, Erzsébet amikor kinézett az ablakon? Várban vagy kastélyban volt kényelmesebb lakni 575 éve? Az épített környezeti nevelésre épülő foglalkozást ajánljuk minden 6-10 éves gyermeknek, aki mesés kalandozással szeretne többet megtudni a Kolozsváron született királyról és koráról.Fogoly utca - gyereksarok
12:00
Interaktív bohócműsorFogoly utca - színpad
12:00
Mesekuckó
A Mesekuckó egy olyan közösségi könyvkölcsönző, ahol színes, kortárs gyermekirodalmat lehet ingyen kölcsönözni. Célja olyan minőségi olvasmányok elérhetővé tétele, amely elősegíti a gyermekek fantáziájának, szókincsének, szövegértésének és olvasási készségének fejlődését.Fogoly utca - gyereksarok
12:00
KézimunkaFogoly utca - Erdélyi Református Sajtóközpont Iratterjesztése
13:00
Bibliai kvízFogoly utca - Erdélyi Református Sajtóközpont Iratterjesztése
15:00
Furu Árpád: Táji tagolódás Erdély népi építészetébenFogoly utca - irodalmi sátor
15:00
BarkácsolásFogoly utca - Erdélyi Református Sajtóközpont Iratterjesztése
16:00
Péterfy Sarolt: Beszélgetés Jékely Zoltánról
Beszélgetőtárs: Vallasek JúliaFogoly utca - színpad
16:00
A reformáció fotelteológusoknak - avagy hogyan kerülj képbe az egyháztörténelem egy szakaszával csupán egy kényelmes fotel és egy könyv segítségével?Koffer
16:00
Havi Dráma SzatmárOn: Jegesmedvék c. tragikomédiaInsomnia
17:00
Zenés foglalkozásFogoly utca - Erdélyi Református Sajtóközpont Iratterjesztése
18:00
Kényszerleszállás Shannonban. Böszörményi Zoltánnal beszélget Varga MelindaBulgakov Irodalmi Kávéház és Kultúrbisztró
18:00
Bagdy Emőke: Boldogság és lelki életFogoly utca - színpad
18:00
Korzo Egyesület - Hol lakott az álruhás király?Fogoly utca - gyereksarok
20:00
Loose Neckties SocietyFogoly utca - színpad
10:00
KönyvvásárFogoly utca
10:00 - 16:00
Életfa Családsegítő Egyesület gyermekfoglalkozásaFogoly utca - gyereksarok
11:00
Marosán Csaba: Mátyás Király udvarába jártamFogoly utca - színpad
11:00
Irodalmi séta
A kolozsvári magyar sajtó helyszíneit mutatja be Szabó Zsolt. Fogoly utca - irodalmi sátor
12:00
Lászlóffy Csaba emlékezete könyvbemutatóBulgakov Irodalmi Kávéház és Kultúrbisztró
12:00
KézimunkaFogoly utca - Erdélyi Református Sajtóközpont Iratterjesztése
12:00
MesekuckóFogoly utca - gyereksarok
12:30
Vetélkedő Mátyás királyrólFogoly utca
13:15
Interaktív bohócműsorFogoly utca - színpad
14:00
1 perc és nyerszFogoly utca - Erdélyi Református Sajtóközpont Iratterjesztése
17:00
MesefelolvasásFogoly utca - Erdélyi Református Sajtóközpont Iratterjesztése
17:30
Királyi Hangzó Csoda - közösségi meseolvasás MátyásrólFogoly utca - színpad
18:00
A nyelvtani közép. Szterczey Szabolccsal beszélget André FerencBulgakov Irodalmi Kávéház és Kultúrbisztró
18:30
Kovács Ákos: 50 Visszaszámlálás könyvbemutató Fogoly utca - színpad
19:00
Álljunk meg egy szóra! László Noémivel. Beszélgetőtárs: Karácsonyi ZsoltBulgakov Irodalmi Kávéház és Kultúrbisztró
20:00
Az E-MIL Méhes György-díjainak átadásaBulgakov Irodalmi Kávéház és Kultúrbisztró

Kiadók

Ábel Kiadó
Adoremus Keresztény Könyvesbolt
Bagoly Köyvesbolt
Bookyard Könyvkiadó
Cerkabella Könyvkiadó
Duna Könyvklub
Erdélyi Múzeum Egyesület
Erdélyi Református Iratterjesztés
Garabontzia Kiadó
Gaudeamus Könyvesbolt
Hungalibri kft.
IDEA Könyvtér 
Kápolnási Könyvkereskedés
Koinónia Könyvkiadó
Kriterion Könyvkiadó
Magyar Gyerekkönyvkiadók Egyesülése
Művelődés
NMI Művelődési Intézet
Oxygame
Polis Kiadó
Szabó Albert Könyvkereskedés
Tinta Könyviadó

Támogató

Communitas Alapítvány
Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt

Partnerek

Erdélyi Magyar Írók Ligája
Idea könyvtér – erdélyi magyar könyvek
Café Bulgakov
Életfa
Minerva
Kolozsvár Társaság

Médiapertnerek

Maszol – Új Magyar Szó online
Transindex – a napos oldal
Erdélyi Napló
Krónika – Erdélyből a világ
Campus
Paprika Rádió
Agnus Rádió
Kolozsvári Rádió
A Román Televízió magyar adása
Erdélyi Magyar Televízió
Főtér.ro
Szabadsag